A Nap-kapcsolatok tudatosítása és az energiák áramoltatása

Az előzőekben volt már szó arról, milyen fontos, hogy itt és most fizikai síkunkon tudatosítsuk energetikai kapcsolatunkat Föld Anyával.
Azok a földenergiák, melyek biztosítják, hogy fizikai síkon létezhessünk emberi testben, így tölthetnek el minket és táplálhatják testünket.
De ne feledkezzünk meg a másik oldalunkról sem, mely az atyai princípium bennünk, Nap Atyánk tiszta életerejéről.
Napunk olyan isteni energiákat áraszt ránk, melyek biztosítják az élet fennmaradását bolygórendszerünkben. Általa a Központi Nap átalakított és számunkra felhasználható sugarai áradnak. Ez a Központi Nap annak az Ős Univerzumnak a csillaga, mely elsőként jött létre, hogy mintájára olyan részeket hozzon létre, ahol az Univerzumok rendszere működik. Ez maga az isteni ÉLET!
Mennyei Atyánk ezért megbízta az isteni tudatosság Nap energiáinak azon részét, melyet lehívott ide, hogy Nap Apánkként vigyázzon ránk és éltessen minket.
Nap Apánk annak az isteni Energiának a megtestesítője és sugárzója ezen a síkon, mely maga az atyai erő, igazság, bátorság és tiszta hit. Így belőle merítve mi is az isteni táplálékhoz juthatunk.
Tudatosítanunk kell magunkban ezt az erőt, hogy életenergiává alakítva felhasználhassuk.
Ez az energia mindenhol ér bennünket, hiszen sugárzik Földünkre és egész Naprendszerünkre is. Így melengető, életet adó Fényét magunkon érezhetjük, főleg a napos időszakokban.
De erre az energiára akkor is szükségünk van, mikor borongósabb, napsütésben szűkösebb idők járnak.
Mit is tehetünk ilyenkor? Hát elővesszük azokat a tartalékokat, melyeket okosan eltároltunk magunknak a naposabb időkből.
A Nap energiája, Nap Apánk életet adó Fénye, mint isteni erő feltölti energiaterünket, táplálja Fénytesteinket, auránkat. Így auraterünkből, csakráinkon keresztül bárhová eljuthat bennünk. Mégis kapcsolati pontja elsősorban a hármas (Napfonat) csakránál található. Itt áramlik aranysárga sugara testünkbe, hogy segítse, táplálja életünket. Itt alakulnak át a Nap sugárenergiái erővé, határozottsággá, elhivatottsággá, bizonyossággá és kapcsolatokat segítő erőkké. De ahhoz, hogy ezek isteni tulajdonságok formájában részünkké váljanak, már az anyai kegyelemmel teljes befogadó energiák is kellenek.
Nincs semmi egymás nélkül. Mert minden csak EGY-ütt VAN. Mindig bebizonyosodik.
Miként is hasznosíthatjuk és építhetjük be ezeket az energiákat életünkbe? Tudatos befogadással és áramoltatással.
Van az emberi testben egy olyan energiatér, amit Hara-központnak hívnak. Sokan keverik össze mind a szakrális, min pedig a napfonat csakrával.
Ez egy külön létező életerő központ, mely a kettő között (bár a csakratér energiáin belül), de hátrébb, a hasüregben helyezkedik el az emberi testben. Erőegyensúly központként is emlegetik. Ha ide koncentrálunk, akkor olyan egyensúlyi erőbe helyezkedhetünk, amely olyan mint a Nap, mely körül a bolygók keringenek, így ő szilárdan áll a helyén, míg minden más körülötte mozog.
Ebbe a térbe Napfonat csakránkon keresztül jutunk el (talán ezért is azonosítják sokan vele).
Ez egy olyan tér, mely képes tárolni azokat az isteni Nap-energiákat, melyek Nap Apánkon keresztül érkeznek hozzánk. Ez egy automatikus rendszer, azaz a napos időszakokban felvett energiákkal teletölti ezt a tárolót. Ehhez azonban a természetben, a napsütésben kell tartózkodnunk egy kis ideig.
A tároló szintjét ellenőrizhetjük, ha oda koncentrálva megnézzük, hogy a tér milyen fényes. Hasonló ahhoz, mint amikor belépsz egy szobába és megnézed felkapcsoltad-e a villanyt. Ellenőrzöd minden lámpa világít-e, nincs e kiégve valamelyik… Ha félhomály van, az már az energiaszint lemerülését jelenti.
A feltöltött tárolóból télen meríthetünk és így táplálhatjuk vele testünket és energiarendszerünket, ha a környezetünkből már nem tudunk eleget felvenni.
Ezt a teret úgy is feltölthetjük, ha megszólítjuk Nap Apánkat és lekérjük az Ő éltető Nap-sugarát magunkba. Ekkor összekapcsolódunk vele, de ezt úgy tesszük, hogy először szívünk tiszta szeretetét küldjük neki. Szívünk szeretetén át kapcsolódunk össze, mert ez mutatja meg, hol érkezik számunkra vissza az éltető sugár.
 
Egy jó tanács
 
Bármikor összekapcsolódtok egy energiával, azt mindig tiszta, fénylő szíveteken át, a krisztusi Szeretetfény segítségével tegyétek, és figyeljetek szívetek visszaigazoló jelzőrendszerére! 
Csak akkor vagytok jó helyen, ha Szívetekben, Szívközpontotkban ezt jónak érzitek.
 
 
Mikor válaszként megérkezik szívünk Szeretetfénye mentén Nap Apánktól ez a Fénylő Nap-sugár hozzánk, irányítsuk azt Hara központunkba és töltekezzünk fel vele. Érezzük meg, ahogyan a melegség átjárja azt a hasi területünket és egy telítő érzést ad…
Segít, ha meditációban elképzeled, hogy egy napos helyen fekszel és melenget a Nap éltető sugara, ami bőrödön át összegyűlik, és hasi központodba vándorol.
Mikor feltöltődtél, köszönd meg Nap Apánknak a segítséget, a szeretetet és mindazt az éltető erőt, amivel ellát és hozd mindezt fizikai valódba. Érezd testedben, hol van ez a sok Nap-energia és gondolatoddal küldj oda annyit, ahol, és amennyire ott szükséged van. Érezd, ahogy azok a részeid feltöltődnek és életenergiával telítetté válnak.
Meglátod, milyen energikus, életteli és örömtelt leszel, amint elvégezted a gyakorlatot.